mesevarosjardanelkul
29, feb 2012

Mikor megalkotunk valamit, lelkük egy részét tesszük bele. Kifejezzük azokat a mélyen rejlő érzéseket, energiákat, amiket nehéz lenne szavakkal megformálni.

Hogy mi lakozik bennünk? Néha magunk sem tudjuk, de mindannyiunkban ott él a gyermek, akármennyi idősek vagyunk is. Persze találkoztunk már olyan embertársainkkal, akiben kihunyt ez a kis lámpa és már nem világít, de bennük is ott lapul saját maguk  gyermek énje, csak mélyen és bezárva.

Képeinkben, tárgyainkban lelkünk egy-egy darabkáját fejezzük ki és mutatjuk meg. Mikor valaki rácsodálkozik ezekre a szimbólumokra, saját magát fedezi fel bennük. Azt, ami őt is megérintette, ami saját magát visszatükrözte. A vágyait, az álmait, az emlékeit…

Ezen eddig nem igazán gondolkodtam, csak ma hajnalban formálódtak meg bennem ezek a sorok:

Arra gondoltam, milyen öröm látni mások örömét. Nekem csoda, ahogy felnőtt emberek szeme felcsillan a házikós lámpák, képek, órák, angyalok, macskák  láttán. Sokan mondják, ezek gyerek képek. Nem is gondolná a Kedves Olvasó, hogy eddig mind-mind felnőttek vásárolták saját maguknak, vagy felnőtteknek.

Hányszor, de hányszor álmodoztunk kisgyermekként egy saját házikóról, kis mesebeli otthonról, egy meghitt kis világról kutyákkal, macskákkal, madarakkal, virágokkal! Talán erről szól ez a varázslat.

Karácsonykor egy Hölgynek szeretett volna vásárolni a már felnőtt lánya ajándékot, együtt jöttek. Két pillanat alatt eldőlt minden, egy házikó formájú órára esett a választás. Mindig ilyenre vágyott! De tényleg … és még sehol nem látott ilyet. Az étkezőben  lesz a helye…  Az anyuka olyan boldog volt, hogy könny szökött a szeme sarkába.  És ennek az őszinte, gyermeki örömnek a hatására a szomszéd édesség árus Irénke néni is  meghatódott,   Ő is elpityeredett.

Talán gyermekkori álmai egy darabkáját találta meg és kapta ajándékba ez a Hölgy. Dupla öröm:) És ez valahol a mi gyermekkorunk darabkája is, hiszen belőlünk ered. És ugye tudjuk:  mind egy Forrásból származunk!

Én hiszem, mikor ránéz, mindig megérinti  a lelkét ez a meleg  érzés. Kell ennél több?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az első Meseváros faliórát szintén egy Hölgy választotta.  Kicsit keserűen azt mondta, haza viszi, de az örököseinek veszi, hisz Ő nagyon beteg.  És mégis csillogott a szeme és látszott rajta az öröm, hogy az övé lehet.

-Ugye nincs belőle még egy?

- Nincs, de ha lesz, biztosan nem lesz ugyanilyen…

Néhány hónappal később jó érzés volt vele újra találkozni. Az arca kivirult,  a Meseváros az ő lakását díszíti. Ugye milyen jó ez!?

Mikor erős fénnyel belevilágítanak a mókus szemébe …

Nem szeretem a reklámokat. Nincsen szükségünk rájuk. Kéretlenül és tolakodva bombáznak velük minket. Belopakodnak a magánéletünkbe, mindenhol felbukkannak, elcsúfítják a környezetünket, rengeteg fölösleges szemetet termelnek, s persze ezt nekünk kell megfizetnünk. Az út mentén az óriásplakátok szinte már ordítanak ránk, eltorzítván az amúgy is mesterséges, épített környezetet… Igyekeznek hatni az érzékszerveinkre, s a sokszori ismétlés előbb-utóbb programként ég  a tudatba.  Csak, hogy fogyasszunk. Ha hagyjuk ezt…

Mókusvakítás…

Az érzékszerveiken, érzéseiken keresztül irányítva igyekeznek megfogni a „fogyasztót”.  De csak ha mi is így gondoljuk és ezt a fajta manipulációt elfogadjuk. Mert manipuláció ez a javából!

Lehet, hogy valaki egy üzlet polcain tanácstalanul válogatva éppen azt a kávét/csokoládét/bármit  választja, aminek a reklámja a számára idilli családképet, harmóniát, jólétet, boldogságot, életérzést sugallta. Nem is tudatos, miért teszi ezt.   Az így kiválasztott terméket hazaviszi és csodálkozik, de lehet, hogy már észre sem veszi, hogy elmarad a vetített érzés.

Amikor a lelkünk ébred…

Nem világítunk a mókus szemébe.