Az egész egy kutyaházzal kezdődött:) Egy ötszögletű üveglapból, amiből egy kutyaházat ábrázoló  hűtőmágnes készült.

A történetnek itt még nincsen vége. Ahogy telt-múlt az idő – mint a mesében -  egyszer csak - már mi sem tudjuk hogyan -  megjelentek az életünkben a házikók. Csakis a Páromat okolhatom érte:)  Rákapott a házacskákra és titokban huszasával készítette őket. Kesze-kusza, düledező oldalú, horpadt tetejű üvegkunyhók.

Mindre ráálmodtam valami számomra kedveset. Belőlük születtek a házikós hűtőmágnesek.

Egy darabig csak nézegettem őket, volt, hogy napokig barátkoztam velük. Aztán egyszer csak éreztem, eljött a festés ideje és a festék hatására mind életre keltek:)

Már nem tudjuk megmondani kinek az ötlete alapján született az első házikós óra alap, de egyszer csak itt volt és festékért kiáltott.  Ebből rögtön kettő lett, majd három, négy és ….

Mind egyedi darab.  A Páromban megszületik egy kép, azt üvegből kivágja, persze, ahogy az anyag együttműködik,… néha érik meglepetések, de ettől lesz még egyedibb mind. Aztán következik a csiszolás,  az óratengely helyének kifúrása.

Az órákat mind előre megrajzolom. Nem sietek, megvárom, míg egyenként megszólítanak, míg elkezdem érezni őket. Ezután következik a varázslás. Egy kis festék és a házacskák életre kelnek!:)

hazikok