DSCN2915
28, márc 2014

Kezdetben vala az üvegfestés

A történetem 2001 őszén  kezdődött a Matskák2 fórumon és pár hónappal később egy másik szálon folytatódott.

Sigue, a macskátlan macskás nyomán jártam, azt kutatva, hogy a számomra oly színes egyéniség merre jár az Interneten, hátha rábukkanok valami érdekességre, amiről még nincsen tudomásom.

Így jutottam el egy üvegfestés témájú topicra, ahol a legnagyobb meglepetésemre ismerős nevekkel találkoztam. Régi-régi Matskák2 fórumlakókkal volt tele ez a hely, ami még inkább fokozta lelkesedésem. Csupa macskás –gondoltam – rossz hely nem lehet! És maradtam.

Csodálkozó szemekkel figyeltem a friss, üvegre festett alkotásokról készült képeket. A színek, a fények játéka teljesen elvarázsolt. Türelmetlenül olvastam a tudnivalókat, gyűjtöttem magamba az információkat.

A véletlen folytán (véletlenek ugye nincsenek…), pár nappal később a munkahelyemmel szomszédos üzletben megnyílt egy művészellátó bolt. Azaz még ki sem nyitott, már azon kaptam magam, hogy a félig töltött polcok mellett, kora reggel bemutatkozom az álmos szemű tulajdonosnak, és üvegfestéket rendelek. Gyermeki türelmetlenséggel álltam neki az első képemnek és éreztem, egy életre szóló kincsre leltem. Macskáim feszült figyelmével kísérve tettem meg az első ecsetvonásokat. Az első képeimben határozott nyomott hagyott macskamúzsáim jelenléte, egy-egy szőrszál formájában.  Kitartó  hívei voltak művészetemnek. Míg alkottam, ők segítőkészen aludtak mellettem, vagy tisztes távolból figyelték képeim születését.

Az üvegfestés fórumon tanultunk egymástól festeni, itt cseréltünk nap, mint nap tapasztalatot, dicsekedtünk el legújabb munkáinkkal, próbáltunk választ találni kérdéseinkre és egyre gyarapodó munkáinknak köszönhetően fejlődtünk.

Néha múzsáink napokig nem jelentkeztek, néha kínzó hátfájás, vagy éppen lustaság sanyargatott bennünket. Néha betegek voltunk, néha már nem győztük család és munka mellett, de szívvel lélekkel festettünk, hogy megtapasztalhassuk,  mire vagyunk képesek.

A történet itt tartott 2005-ben, azóta eltelt kilenc év… és hamarosan folytatódik:)

 

 

GC-X3E Image
28, márc 2014

A Macskától az Üvegfestésig

A történet valamikor 2001. őszén indult, mikor a minket ért sorozatos cicaveszteség nyomán, megoldást és vigaszt keresve találtam rá egy macskás témájú internetes fórumra. Kedves társaság fogadott, tele érdekes, vidám és segítőkész emberrel.

Itt nem volt tabu téma, senki nem nevetett ki, nem vetett meg a macskás életmódért, az ezzel járó ügyes-bajos, gyakran vicces  eseményekért, élményekért, sőt sziporkáztak a jobbnál jobb történetek. Rengeteg dolgot tanultam a többiektől a cicatartásról, ebben már-már profi szintre emelkedtem, ha ugyan létezik profi macskatartó-alattvaló. (Ezt inkább egy macskától kéne megkérdezni.)

Folyamatosan segítettük egymást, így egymás tapasztalataival, tudásával gyarapodtunk. Én is így váltam egyszerű macskaimádó, halandóból  tudatos és felelős állattartóvá.

Színes kis társaság jött itt össze, az egyszerű állatbaráttól a macskatenyésztőig, a külföldön élő macskátlan macskarajongótól az állatorvosig, építészig, lakberendezőig…

Elárulom az Index fórumok Matskák2 topikjáról van szó. Ez a fórum indulása óta többször is megújult. Volt egy törzsvendég köre, és időről időre felbukkantak új emberek, új kedvenceket, új történeteket hozva magukkal, színesítve, frissítve a fórum világát. Ha valaki kellemes időtöltésre vágyik, nyugodtan  keresgéljen az archívumban, csatlakozzon az olvasók táborához, majd mikor megérzi az első vágycsírát, hogy maga is hozzászóljon a beszélgetéshez, ne fékezze magát, azonnal ragadjon billentyűzetet.